A sprinthétvégék azt a célt hivatottak beteljesíteni, hogy egy kis extra izgalmat csempésszenek a hétköznapokba, hiszen egy esemény alatt két időmérőt, illetve két futamot láthatnak a rajongók. Többen azonban kritikával illették a formátumot, annak hátulütőire felhívva a figyelmet.
Legutóbb Kínában rendeztek sprintfutamot, a rövid kvalifikáción pedig Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak, aki később elmondta, sajnálja, hogy nem egy rendes időmérőn tudta ezt az eredményt elérni. A brit nem elégedett azzal, amit a sprintek nyújtanak.
„Egyetértek azzal, amit Lando [Norris] mondott, hiszen még mindig jobban szeretem a normál versenyhétvégéket” – vélekedett a Kínai Nagydíjon a médiának, így a RacingNews365.com-nak arról, hogy mit gondol a sprintversenyekről az F1-ben.
„Megvan a lehetősége, hogy egy kicsit több izgalmat nyújtson, és úgy gondolom, hogy láttunk már néhány jó sprintet a múltban. De ez még mindig egy kicsit furcsa szürke zóna” – osztotta meg a vélekedését a rövid futamokkal kapcsolatban az ausztrál.
Oscar Piastri 2023-ban az egyik sprintfutamot némi meglepetésre megnyerte, így pedig előbb ért el elsőséget, mint a hosszú ideje Forma-1-ben versenyző Lando Norris. Az ausztrál azonban nem tudja, hogyan viszonyuljon az eredményéhez.
„Ez egy verseny, vagy ez nem egy verseny? Tavaly Katarban például nem tudtam, hogy futamgyőztes vagyok-e, vagy nem vagyok-e futamgyőztes” – jelentette ki Piastri, aki azon a bizonyos futamon elsőként szelte át a célvonalat.
A McLaren pilótája kifejtette, hogy a sprintek helyzete körüli kétértelműség miatt nem igazán tudja, hogy mit gondoljon magáról, hiszen ő van egyedül ilyen cipőben, hogy sprinten már nyert, de főfutamon még nem.
Eközben az egykori F1-es szerint Sainz a Mercedeshez tart, holott ő valamelyik fiatal tehetségnek biztosítana lehetőséget Lewis Hamiltonnal példáján tanulva.
2024-04-28T15:46:06Z dg43tfdfdgfd