Az énekesnőt az elmúlt hetekben sokan támadták, mert kifehérítette szemöldökét a május 3-án érkező új albuma, a Radical Optimisthez tartozó videóklipek forgatása és fotózása miatt.
A sztárnak súlyos vádakkal kell szembenéznie a Rust című film forgatásán történt halálos baleset miatt, de most egy újabb botrány is kirobbant, miután a színész kiütötte egy hölgy kezéből a telefont, aki provokálta, követte és videózta őt.
A zenész a napokban ünnepelte 34. születésnapját, az erről készült közösségi oldalán megjelent posztjából kiderült, hogy mindezt egykori vagy talán jelenlegi párjával, Megan Foxszal tette, akivel pár hete felbontották eljegyzésüket.
Az énekesnő láthatóan jobban van, pedig február végén bejelentette, hogy lemondja összes márciusi koncertjét, mert orvosai azt tanácsolták neki, hogy betegsége miatt pihenésre van szüksége.
A Haláli hullák hajnala filmek sztárja elmondta, hogy szerinte sokan akarnak még egy részt a humoros világvége filmekből, de neki esze ágában sincs csinálni még egyet. „Bármikor csinálok egy élőzést az Instán vagy ilyesmi, az emberek mindig azzal jönnek, hogy látni akarják a Haláli hullák hajnala 2-t. Én erre azt mondom, hogy nem, k*rvára senki sem akar még egy Haláli hullák hajnalát! Az utolsó dolog, amire szükségünk van, az a Haláli hullák hajnala 2.! Vége van, lépjetek tovább!” – nyilatkozta Simon Pegg.
Annak ellenére, hogy a színész különösebb védőfelszerelés nélkül motorozott, láthatóan élvezte a sebességet. Ez a mostani üldözéses jelenet valószínűleg meg sem kottyant a színésznek, aki legutóbb lehajtott egy szikláról egy motorral, hogy utána a levegőben siklóernyőre váltson.
(Borítókép: Tom Cruise. Fotó: GettyImages)
2024-04-29T13:55:21Z dg43tfdfdgfd