Hírek

Trending:


A dán király és felesége első hivatalos külföldi útja Svédországba vezetett

Az uralkodói pár aranyozott jachton érkezett a stockholmi palotához.


Meghalt Havasi János újságíró

Az MTVA egykori közéleti főszerkesztője 71 éves volt. Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő – tudatta a család kedden az MTI-vel. Havasi Jánost a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) saját halottjának tekinti. Havasi János 1952. július 12-én szü...


James Corden és Ruth Jones megerősíti a ‘Gavin and Stacey’ visszatérését a BBC One karácsonyi különkiadásában

James Corden és Ruth Jones megerősítette a legfrissebb pletykákat: a népszerű 'Gavin és Stacey' sorozat visszatér később idén egy karácsonyi különkiadással.


Miért nem tudok monogám lenni? 3 nő vallomása

Társadalmunk egyik legfőbb – és elvárt - értéke, bebetonozott preferenciája a monogámia. Házasodjunk meg, mondja ez a világ, alapítsunk családot, éljük le az életünket egyetlen emberrel, az ásó-kapa-nagyharang pedig egyben jelentse azt is, hogy ágyunkat csak ezzel az egy emberrel osszuk meg, míg világ a világ.


Kiderült, mit nyalt volna szívesen Franz Kafka

Sokkal vadabb gondolatai voltak, mint azt eddig hittük.


A televíziózás legnagyobb kihívójává vált a streaming

A médiafogyasztási szokások is átalakulhatnak.


6 mondat, amit csak az mond, aki teljesen oda van érted

Ha az alábbi mondatok közül többet is hallottál már tőle, jó úton haladtok!


Mia Khalifa lenyűgözi az internetezőket, miután felfedte valódi nevét

Mia Khalifa, 31 évesen, lenyűgözte az internetezőket, miután Instagram-biójában közzétette igazi nevét.


Távozik Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára

Fülöp Péter váltja őt a pozícióban a Vidnyánszky Attila vezette szervezetben.


Jordán Adél: Volt, hogy anyukámnak pánikrohama volt a coming outom miatt

A színésznő megjegyezte, hogy édesanyja nagyon féltette őt.


Feminista aktivisták fújták fel Gustav Courbet pinafestményére a MeToo feliratot

Az akcióval a képzőművészet szexuális ragadozóira és cenzoraira akarták felhívni a figyelmet.


Lövöldözés történt Drake házánál, egy biztonsági őr súlyosan megsérült

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.


Csak a Garfieldet akarta megnézni a spanyol bokszoló, verekedés lett a vége

Pechje volt a családját bántalmazó férfinak.


Folytatódik az üzengetés Majka és a volt mentoráltja között

Károlyi Róbert csalódottan olvasta egykori mentora sorait.


Bedrogozták, majd megölték a lányukat, és ezt senki nem vette észre

A kamasz holttestét az út mellett találták meg.


Centiken múlt a tragédia, napvilágra került Hugh Grant legsötétebb forgatási titka

A rendező azt hitte, miatta hal meg a főszereplő.


Molnár Áron odaszúrt Istenes Bencének és Hajdú Péternek is visszalépése után

Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!


Index On Tour – A Dunakanyar rejtett kincsei

A budapesti kirándulók első számú célpontja a Dunakanyar, de lassan a kiköltözőkről is el lehet mondani ugyanezt.


Borízű Live: Ernyey Béla irizáló Ferrarija elhalad a Mészöly söröző előtt [rövid verzió]

Kedd van, szabad a Borízű. Leszbikus–katolikus tűsarkúmeccs, a második ál-Soltész Rezső, látványos szakítás az Apple-lel, extrém életvitel az autópályán, Öltönyös Tibi holisztikus nyomozóirodája, szereti a tehén a kokakólát, Hitler és Derrick, két jóbarát. A kínai néni leleplezése.


Meghalt a Grease sztárja

Az életben is jó kislány volt, nem csak a filmben.


Orbán Ráhel nyilvánossá tette az Instagramját, és ezzel egy varázslatos világ nyílt meg előttünk

A miniszterelnök lánya egy színes, szagos és csillogó videóban mutatta meg, ahogy Dobó Katának, Rubint Rékának, Rogán Cecíliának és Vasvári Viviennek, illetve még sok más, hasonlóan glam arcnak bemutatta új brandjét.


Ez a generáció a legmagányosabb: mit tehetünk ellene?

A Z generáció az első olyan generáció, amely még soha nem volt offline, hiszen az első szülöttjei jóformán a Google-lel egyidőben látták meg a napvilágot. A virtualitás abszolút az ő valóságuk, mégis hiányolják a közvetlen, személyes kommunikációt.


Itt a vége? Miért nem frissül hetek óta a Cosmopolitan?

Hetek óta nincs új tartalom a Cosmopolitan magyarországi internetes oldalán. A néhány héttel ezelőtt vezérigazgató-váltáson átesett Michaeli, Schwartz & Brit Media kiadót kérdezte a Media1 az okokról. Olvasói levél érkezett a napokban a Media1.hu-hoz, amiben azt kérdezte egyik olvasónk, vajon miért nem frissül április közepe óta a Cosmopolitan.hu é...


Rátalált a holland sikerreceptre az RTL

A The Floor – Csak egy maradhat bebizonyította, lehet még egyedi vetélkedőt készíteni.


Elhunyt Bernard Hill, a Gyűrűk ura Théoden királya

A színész a nyolcvanas évek egyik ikonikus BBC-sorozatában lett híres, Magyarországon azonban leginkább a Gyűrűk urából és a Titanic című filmből ismerhetik a nézők. View on euronews


Imre Géza, Kökény Beatrix és Kammerer Zoltán is rangos kitüntetésben részesült

Milák Kristóf korábbi mesterét is díjazták a Magyar Sport Napja alkalmából.


Ők a 2024-as MET-gála legjobban öltözött sztárjai

Idén is lenyűgöztek minket a világ legstílusosabb sztárjai: lélegzetelállító, természet inspirálta ruhákban jelentek meg a 2024-es MET-gálán!


Megszavazták: Ezek voltak a Jóbarátok legjobb és legrosszabb részei

A JOY Ventilátor podcast legújabb adásában kiveséztük a Jóbarátokat, és megvitattuk, hogy mi volt jó és rossz a sorozatban.


Eddie Van Halen volt felesége felfedi, hogyan vezettek a gitáros függőségei és hűtlensége a kapcsolat végéhez.

Valerie Bertinelli, aki ismert a "One Day at a Time" sorozatból, az elhunyt gitáros Eddie Van Halen házasságát elemezte a "Behind the Music" egyik epizódjában, ahol fia, Wolfgang Van Halen részleteket osztott meg az apja életéről és karrierjéről.


Lemondott az atv.hu idén év elején kinevezett főszerkesztője

A negyedév után a posztról leköszönő főszerkesztő marad az ATV Csoportnál. Idén januárban írta meg a Media1, hogy Szlazsánszky Ferenc helyett Szabó Bianka lett az ATV.hu főszerkesztője, akit házon belülről kértek fel a feladatra. Most portálunk megtudta, hogy néhány hónap után újra változás volt a napokban az ATV portáljánál, így már nem Szabó Bian...


A csillagjegy, akinek extra pénzt hoz a májusi újhold

Ezekre a csillagjegyekre nagyszerű napok várnak a májusi újholdnak köszönhetően.


Vilmos herceget letaszították a trónról

A legfrissebb felmérések szerint már nem Vilmos herceg a brit királyi család legnépszerűbb tagja.


Azahriah és Pogány Induló lett az év alkotója

A legjobb dalszövegírónak Beton.Hofit választották.


Drew Barrymore sokat szenvedett magyar édesanyja miatt: szörnyű, amit át kellett élnie

A Golden Globe-díjas színésznő mára megbocsájtott szülőjének, de semmiképpen sem szeretne olyanná válni mint ő.


10 sokkoló fotó, ami bebizonyítja, hogy mennyit változott a világ 10 év alatt

A 2014-es MET-gála fotói garantáltan visszarepítenek majd a múltba!


Hiába voltak gyerekek csupán, a hazugságuk börtönbe juttatott egy embert

Mennyire késő felnőttként jóvátenni a dolgokat?


Whoopi Goldberg majdnem belehalt a kokainfüggőségbe

Lecserélte a barátait, mert élni akart.


Törékeny nő, és az egyik legveszélyesebb állattal dolgozik

Aki éjszaka betéved az óljukba, abból reggelre már csak a gumicsizmája marad.


Victoria Beckham káprázatos eljegyzési gyűrűjét eláll a lélegzet - fotók

Victoria Beckham szinte minden évben új eljegyzési gyűrűt kap David Beckhamtől szerelmük zálogaként. Összegyűjtöttük a 13 legszebbet!


Trump azt mondta, a lányára emlékezteti a pornószínésznő, akivel épp előtte feküdt le

Az exelnök perében meghallgatták Stormy Danielst.


Nem hiszünk a szemünknek: Jennifer Lopez testvére hihetetlenül szexi

Vannak olyan hollywoodi sztárok, akiken a testvérük bizony túltesz külsőben, még akkor is, ha nem sokat hallunk róluk!


Kalapáccsal kényszerítette bocsánatkérésre a biciklist egy autós Budapesten

Miután az beszólt és bemutatott neki.


Mi a radikális őszinteség, és hogyan használhatod?

Mindannyiunknak van fogalma arról, hogy milyen a rossz kommunikáció, és legtöbbünk dolgozott már olyan helyen, ahol gyakran előfordult. Néha az emberekből hiányzik az empátia, amikor másokkal beszélnek, máskor pedig egyszerűen mellébeszélnek. A tökéletes kommunikációt viszont nehezebb meghatározni. Keress rá a: radikális őszinteség-kifejezésre. Ez a kifejezés, amelyet Kim Scott 2017-es azonos című könyve tett népszerűvé, olyan kommunikációs modellre utal, amely magában foglalja a személyes törődést és a direkt szembesítést is. Kíváncsi vagy? További információért tekintsd meg a galériát.


Egy év telt el megkoronázása óta mik voltak III. Károly király uralkodásának csúcsai és mélypontjai?

Május 6-án van III. Károly király megkoronázásának első évfordulója. Tizenkét hónap elteltével a brit uralkodó váratlanul népszerű maradt uralkodásának első évében. Charles trónon töltött ideje azonban nem volt eseménytelen, hiszen a kenyai állami látogatás során az "undorító" gyarmati akciók kísértete felütötte csúnya fejét és a januári sokkoló rákdiagnózis is a negatívabb hírek között került a világ címlapjára. Szóval, egy év elteltével, melyek III. Károly király uralkodásának csúcsai és mélypontjai? Kattints ide, hogy megtudd.


Eltiltása alatt Párizsban forgatott és filmes karrierjét építi Paul Pogba

Jövőre tűnik fel a mozivásznakon.


A meggyilkolt szerb kislány szülei: Nem hagyták, hogy boldogok legyünk

Danka Ilics szülei kislányuk születésnapjára emlékeztek.


„Nem volt bevetve, de ha be lett volna vetve, akkor ki is kaparhatta volna a veteményt”

Közmunkára ítélték a 19 éves fiút, amiért légpuskával lelőtte a szomszéd tyúkját, aki átszökött az ő telkükre.


Feltűnt, hogy Brad Pitt plasztikáztatta arcát? Fotó bizonyítja

Míg Stallone vagy Tom Cruise esetén teljesen egyértelmű a sok beavatkozás, addig vannak olyan sztárok, akikről nem gondoltuk volna, hogy szépészeti műtétjük volt.


A francia szülők 10 titka: se hiszti, se nyafogás!

Vajon mi a francia szülők titka? A könnyed francia gyereknevelésről már sok szülő hallhatott, de titkukat eddig még csak sejtettük. Most megosztunk veled néhány hasznos trükköt, amit te is beépíthetsz a gyereknevelésbe!


Továbbra is a TheVR vezeti a legértékesebb magyar influenszerek listáját, Dancsó Péter már nincs a top 20-ban

Whisper Ton és Nessaj van még a dobogón.